Hírek : „A Bayern történetének legszebb veresége volt” |
„A Bayern történetének legszebb veresége volt”
2010.04.08. 15:27
A Manchester United már 3–0-ra is vezetett a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, mégis a német csapat jutott be a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe. Franz Beckenbauer, a bajorok tiszteletbeli elnöke, a klub történetének legszebb vereségéről beszélt, míg Sir Alex Ferguson, az MU menedzsere szerint Rafael kiállítása nélkül nem jutott volna tovább a Bayern.
Érthetően nagy az öröm a Bayern háza táján: a Manchester United ellen sikerrel megvívott párharccal a német együttes 2001 után jutott be ismét a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
„A Bayern történetének egyik legszebb vereségét szenvedtük el. A Manchester United tulajdonképpen minden téren fölénk nőtt. Sorsdöntő volt Olic gólja és a kiállítás. Utána jött Robben álomgólja. Ennél jobban nem lehet ezt rúgni" – mondta a Császár, a klubnál tiszteletbeli elnöki pozíciót betöltő Franz Beckenbauer.
„Ezek voltak a szezon legfontosabb mérkőzései. A vádlim rendben volt, de a doktor megmondta, hatvan perc után le kell jönnöm. Azt mondtam neki, várjunk azzal. A gólom után aztán egyből lecseréltek…" – így a mindent eldöntő gyönyörű gól szerzője, Arjen Robben.
Bastian Schweinsteiger szerint a kulcsmomentum Olic szünet előtt szerzett szépítő találata volt.
„Nagyon nagy erőt adott nekünk, hogy még a szünet előtt szépítettünk. Elképesztően boldogok vagyunk!" – mondta a német középpályás.
A győztes hadvezér, Louis van Gaal is büszkén nyilatkozott a mérkőzés után. José Mourinhóhoz hasonlóan a Bayern vezetőedzője is a harmadik csapatát juttatta el az elitsorozat elődöntőjébe.
„Az első félidei teljesítményünkkel elégedetlen vagyok, a mérkőzés egyik tanulsága, hogy az első perctől kezdve figyelnünk kell. De természetesen nagyon büszke vagyok a csapatra. Hihetetlen volt, amit a második félidőben műveltünk, csodálatosan futballoztunk. Igazi nagycsapathoz méltóan játszottunk. Robben gólja elképesztő volt!" – mondta a lefújás után Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője, aki az Ajax és a Barcelona után a Bayernnel is a legjobb négy közé került a Bajnokok Ligájában.
Pedig a mérkőzés eleje még más végkifejletet sejtetett: hét perc után már 2–0-ra vezetett az MU, még sohasem tudtak a „vörös ördögök" ilyen gyorsan kétgólos előnyhöz jutni a BL történetében. (2005-ben 11 perc kellett Sir Alex Ferguson csapatának, hogy kialakítsa ezt a különbséget az Arsenal ellen.) A másik oldalról nézve a Bayern sem került még hét perc alatt ekkora hátrányba a legrangosabb európai kupasorozatban.
|
A kiállított Rafael bánata |
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere szerint kulcsfontosságú szerepet játszott csapata kiesésében Rafael kiállítása. A skót mester elmondta: egyenlő létszámnál nem jutott volna tovább a Bayern München, amely amolyan „németesen" használta ki játékosa rutintalanságát.
„A Bayern sohasem jutott volna tovább, ha nincs a piros lap. Tizenegy emberrel semmi problémánk sem volt. Rafael fiatal srác, kevés tapasztalattal, és kiállíttatták őt. Az eset után mindenki a játékvezetőhöz sprintelt, ez olyan tipikus németes volt" – mondta elkeseredve Sir Alex Ferguson a mérkőzés lefújását követően.
Mint ismert: a második félidő elején a brazil védő feleslegesen húzta vissza Franck Ribéryt, amiért megkapta a második sárga lapot, majd a piros lapot. A BL-ben Rafael a nyolcadik legfiatalabb játékos, aki a kiállítás sorsára jutott. Ekkor az MU még 3–1-re vezetett, és továbbjutásra állt...
Ez az első alkalom a sorozat 2002–2003-as kiírása óta, hogy nincs angol csapat a legjobb négy között.
A Bayern az elődöntőben az Olympique Lyonnal találkozik, a két együttes még nem futott össze az európai porondon az egyenes kieséses szakaszban. A BL csoportkörében eddig hat alkalommal mérkőztek meg egymással, mindkét csapat kétszer győzött, és kétszer döntetlen született.
EMLÉKEZTETŐ – BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ |
Manchester United–Bayern München 3–2 (Gibson 3., Nani 7., 41., ill. Olic 43., Robben 74.) |
Továbbjutott: a Bayern München, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal. |
|