Hírek : Messi négy góljával triplán írt történelmet |
Messi négy góljával triplán írt történelmet
2010.04.07. 14:48
Aligha van olyan futballszerető ember, aki ne tudná, hogy Lionel Messi mesternégyest lőtt tegnap este az Arsenalnak, és a Barcelona 4–1-re legyőzte angol ellenfelét. Az argentin zseni háromszorosan is történelmet írt a Camp Nouban: nála fiatalabban senki sem lőtt négy gólt egy meccsen a Bajnokok Ligájában, korábban senki sem tette ezt meg a sorozat egyenes kieséses szakaszában, és Rivaldót is lehagyta a Barcelona örökranglistáján.
„Veszélyes helyzetben voltunk nulla egynél, de Messi hamar egyenlített, azután pedig már jobban játszottunk. Messi remek teljesítményt nyújtott, de az egész csapat nagyszerű volt a két mérkőzésen. Örülhetünk, mivel ismét elődöntősök vagyunk, ráadásul Európa egyik legjobb csapatát búcsúztattuk" – nyilatkozta a 4–1-es diadal után a Sky Sportsnak a Barcelona vezetőedzője, Pep Guardiola.
JÓ ÚTON A CÍMVÉDÉS FELÉ
„Nagy boldogság a Barcelonában futballozni, mert ma este például nem játszottunk igazán jól, mégis nyertünk. Jó úton vagyunk afelé, hogy megvédjük címünket a Bajnokok Ligájában" – mondta a meccs után Messi, majd egy újságírói kérdére válaszolva a szombati „el clásicóra" is kitért.
„Megismételni a mai teljesítményem a Real ellen? Nem lesz könnyű..."
|
A meccs főhőse, a négy gólt szerző argentin zseni a következőképpen értékelte a pályán történteket: „Nagyon boldog vagyok, nagyon örülök a győzelemnek. Tudtuk, hogy ehhez hasonló mérkőzést kell játszanunk a saját közönségünk előtt. Rosszul kezdtünk, de végül látványosan fejeztük be a meccset."
„Az a fontos, hogy a csapat továbbra is megnyerje a mérkőzéseit. Remélem, hasonlóan eredményes lesz a folytatás, de tovább kell dolgoznunk, még a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is sok feladat vár ránk" – tekintett előre Messi, aki elmondta, nagyon örül a mesternégyesének, de számára a legfontosabb, hogy csapata győzött.
Az argentin zseni lett egyébként a Bajnokok Ligája történetének hatodik olyan játékosa, aki egy mérkőzésen négy gólt szerzett. Messi ráadásul a legfiatalabb, akinek ez sikerült, mint ahogy abban is úttörőnek számít, hogy ő a többiekkel ellentétben nem a csoportkörben, hanem a kieséses szakaszban vitte véghez ezt a bravúrt. Egy meccsen ötször még senki sem vette be az ellenfél kapuját eddig a BL-ben.
Messi a tegnap esti négy góljával már 25 BL-találatnál jár a Barcelona színeiben, és ezzel ő a klub történetének legeredményesebb gólszerzője a sorozatban. A korábbi csúcstartó a 22 találatig jutó Rivaldo volt.
WENGER DICSÉRETE
„Jó csapat a Barcelona, de kulcsfontosságú, hogy van egy Lionel Messije, aki bármikor képes eldönteni a mérkőzést. Hihetetlen magasságokba emelkedhet a következő években – mondta Arsene Wenger, a vesztes hadvezér, majd a fantasztikus ritmusváltás után lőtt negyedik Messi-gól kapcsán megjegyezte: – Nem sok olyan játékos futballozik a világon, aki képes így végigvinni egy akciót. Olyan volt, mintha a PlayStationből lépett volna elő. Képes az ellenfél legapróbb hibáját is kihasználni." |
„Ha kiesel a Bajnokok Ligájából, akkor céltalannak tűnik a jövő. Fel kell dolgozni ezt a csalódást, hogy készen állj a következő mérkőzésre" – nyilatkozta a vesztes Arsenal menedzsere, Arsene Wenger, akinek csapata jövő szerdán londoni derbit vív a Tottenham ellen, amely – a francia szakember szerint – segíthet a játékosoknak túllendülni a BL-ből való kiesés okozta csalódáson.
A Barcelona továbbjutásával az is eldőlt, hogy az elődöntőben négy különböző ország csapata szerepel majd. Ez először fordul elő a 2003–2004-es szezon óta, amikor a Porto, a Monaco, a Chelsea és a Deportivo alkotta a legjobb négy mezőnyét.
A katalánok az elődöntőben az olasz bajnok Internazionaléval találkoznak majd. A két együttes nyolcszor játszott egymással, a katalánok négyszer, az olaszok egyszer győztek, három alkalommal döntetlen született. Érdekesség, hogy az európai kupák kieséses szakaszában 40 év óta nem futottak össze egymással.
A BL-BEN EGY MÉRKŐZÉSEN NÉGY GÓLT SZERZŐ JÁTÉKOSOK
Marco van Basten (holland) |
Milan–Göteborg 4–0, 1992. nov. 25. |
Simone Inzaghi (olasz) |
Lazio–Olympique Marseille 5–1, 2000. márc. 14. |
Dado Prso (horvát) |
Monaco–Deportivo La Coruna 8–3, 2003. nov. 5. |
Ruud van Nistelrooy (holland) |
Man. United–Sparta Praha 4–1, 2004. nov. 3. |
Andrij Sevcsenko (ukrán) |
Fenerbahce–Milan 0–4, 2005. nov. 23. |
Lionel Messi (argentin) |
Barcelona–Arsenal 4–1, 2010. ápr. 6. |
BL-VISSZAPILLANTÓ
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ |
BARCELONA (spanyol)–ARSENAL (angol) 4–1 (Messi 21., 37., 42., 88., ill. Bendtner 18.) |
Továbbjutott: a Barcelona 6–3-as összesítéssel |
|